Méhészetem története
2015. november 11. írta: VándorkovászPorta

Méhészetem története

p1100751.jpg

Alapvetően a természetben élő, a természet védelméért dolgozó ember vagyok. A méhekkel való szoros kapcsolatom is a munkám "melléktermékeként" alakult ki. Hosszú évek óta helyezünk ki az odúlakó madarak számára műodúkat. Azt korábbi években is megfigyeltem, hogy előszeretettel foglalják el ezeket a darazsak illetve méhek. Azzal is tisztában voltam, hogy a méhek ilyen kisméretű odúkban nem képesek átvészelni a telet és tavaszra nagy eséllyel elpusztul a család. Egyik nyáron feltűnően sok műodúban találtunk méheket. Egyik ismerősömtől - aki tapasztalt, nagy tudású méhész – kértem tanácsot, hogy hogyan lehetne őket megmenteni. Nagy szerencsém volt vele, mert nagyon segítőkész volt, segített begyűjteni az első rajt, adott kölcsön kaptárakat, kereteket és eszközöket hozzá. A további rajokat már magam gyűjtöttem be, összesen 11-et sikerült begyűjteni azon a nyáron. A mesterem – mert tanítványává fogadott –útmutatásával és segítségével szépen lassan családokká fejlődtek és sikeresen beteleltek a méheim. A következő évben rengeteget tanultam mesteremtől, sok könyvet elolvastam a témában, de csillapíthatatlan tudásszomjam nem hagyott nyugodni, így beiratkoztam a gödöllői Szent István Egyetem által szervezett Méhész szakképzésre is, melyet azóta sikeresen el is végeztem.

A méhekkel való foglalatosságot azóta is űzöm és sok örömöm telik benne. Szerencsésnek mondhatom magam, mert nem a méhészetből élek, így nem vagyok a gazdaságosság és a termelés növelésére kényszerítve. Méheimet nem termelőeszköznek tekintem - mint a mai méhészek többsége – hanem társaimnak, akiknek megpróbálok megfelelő életfeltételeket teremteni, megadni mindent, amitől jobban érezhetik magukat és ők azzal hálálják meg, hogy a saját szükségleteiken felüli mennyiséget a mézből, a propoliszból stb. nekem, nekünk adományozzák. A velük való bánásmódot is ez határozza meg nálam. A legtöbb kártevőt, kórokozót, ami a méhek életét megkeseríti, megpróbálom a lehető legjobban kontrollálni, de lehetőleg a méhekre és az emberre legkevésbé ártalmas, természetes szerekkel. Ezért nem használok már szintetikus szereket, csak természetes savakat, illóolajokat és növényi kivonatokat a méhek kezelésére. Így tudok igazán természetes és egészséges mézeket és méhészeti termékeket előállíttatni a méheimmel családom, barátaim és vásárlóim örömére.  

Török Hunor Attila
méhész

A bejegyzés trackback címe:

https://torokmez.blog.hu/api/trackback/id/tr638071746
süti beállítások módosítása